![image2.jpg](/images/sampledata/iceslideshow/image2.jpg)
Csak minden ötödik vállalkozás könyvelése volt teljesen rendben
A cégek 79,9 százalékánál állapított meg tavaly adóhiányt a NAV, vagyis csak minden ötödik vállalkozás könyvelése volt teljesen rendben - derül ki a feketelista.hu összegzéséből. Az adóhatóság 340,7 milliárd forintot szedett be a cégektől, 9,4 milliárddal többet, mint egy évvbel korábban.
A 100 millió forintnál nagyob adóhiányú cégek 57 százaléka budapesti székhelyű, amit a főváros nagyobb gazdasági súlya magyaráz. A nagyvárosok legfeljebb néhány vállalkozással szerepelnek, kivéve Kecskemétet, ahonnan öt cég is bekerült a „toplistára”. Feltűnő viszont, hogy tizenkét, több száz millió forint adóhiánnyal rendelkező cégnek kisközségekben van a székhelye.
A megállapított szabálytalanságok magas aránya a feketelista.hu szerint döntően azzal magyarázható, hogy lényegesen nőtt a kiválasztás hatékonysága. Korábban egy program véletlenszerűen választotta ki a revízió alá vont cégneveket, most azonban az ellenőrök előzetes kockázati elemzés alapján elsősorban ott jelennek meg, ahol számítani lehet a szabálytalanságra, a csalásra.
Minden évben meghatározzák azokat a szakmai területeket is, amelyeket kiemelten ellenőriznek. 2013-ban általában a nagykereskedelmet, továbbá a dísznövény-, vetőmag-, műtrágya-kiskereskedelmet, a munkaerő-piaci szolgáltatást, valamint a biztonsági tevékenységet vizsgálják.
forrás: index.hu
Gazdasági hírek
-
Bocsánatot kért Lázár János, majd nagy változtatásokat lengetett be
Bocsánatot kért Lázár János, majd nagy változtatásokat lengetett be
Lázár János egy Facebook-posztban kért elnézést a magyar vasúti közlekedést használó utasoktól, megköszönte türelmüket, illetve háláját és megbecsülését fejezte ki a MÁV dolgozóival szemben. Ezen kívül nagy változtatásokra, egy 10 éves programra tett utalást, amely akár a nemrég megváltoztatott tarifarendszert[…]
Created on: 2024 Jul 27 | 10:14 am
2024 Jul 27 | 10:14 am -
Újra itt a pokoli hőség: kiadták a másodfokú figyelmeztetést
Újra itt a pokoli hőség: kiadták a másodfokú figyelmeztetést
Szombaton első-, vasárnap már másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben. Visszatér a kánikula Magyarországra, a napi maximumok vasárnapra már megközelítik a 40 fokot.
Created on: 2024 Jul 27 | 9:31 am
2024 Jul 27 | 9:31 am -
Bemondták: jöjjön a 300 ezer forintos minimálbér!
Bemondták: jöjjön a 300 ezer forintos minimálbér!
A legalacsonyabb fizetéseknél jövőre 12,5 százalékos béremelést javasol a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Ez bruttó 300 ezer forintos minimálbért és 360 ezer forint garantált bérminimumot jelentene 2025-re. A szakszervezetek 10-12 százalékos béremelést tartanának indokoltnak, miközben a munkaadói szervezetek és a kormány[…]
Created on: 2024 Jul 27 | 8:10 am
2024 Jul 27 | 8:10 am -
Vaskos csekket kaphatnak az autótulajok, a kormány akár eladhatná a roncsjárműveket
Vaskos csekket kaphatnak az autótulajok, a kormány akár eladhatná a roncsjárműveket
Átírná a kormány a járművek elszállításával, tárolásával és adott esetben értékesítésével kapcsolatos szabályozásokat. A módosítások év végén lépnének hatályban és kiterjesztik a korábban csak a gyorsforgalmi utakra vonatkozó szabályokat az országos közutakra is – derül ki egy most társadalmi egyeztetésre[…]
Created on: 2024 Jul 26 | 9:23 pm
2024 Jul 26 | 9:23 pm -
Még mindig tartanak attól, hogy az infláció kikel a sírból
Még mindig tartanak attól, hogy az infláció kikel a sírból
Az Európai Központi Bank (EKB) továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe a magas infláció elleni harcban, különösen a szolgáltatások árának makacs emelkedése miatt – mondta Isabel Schnabel, az EKB igazgatótanácsának tagja egy pénteken megjelent interjúban.
Created on: 2024 Jul 26 | 8:04 pm
2024 Jul 26 | 8:04 pm -
Sokkterápia közben jöhet az új argentín megállapodás az IMF-fel
Sokkterápia közben jöhet az új argentín megállapodás az IMF-fel
Javier Milei elnök kijelentette, hogy Argentína az év végéig „minden bizonnyal” új megállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami az első jelzés a tárgyalások menetrendjére vonatkozóan. Milei rövid megjegyzése az Emmanuel Macron francia elnökkel való párizsi találkozót követően hangzott el,[…]
Created on: 2024 Jul 26 | 6:57 pm
2024 Jul 26 | 6:57 pm -
Újabb devizakötvény-kibocsátásra készül a kormány a kínai hitelfelvétel után
Újabb devizakötvény-kibocsátásra készül a kormány a kínai hitelfelvétel után
A Portfolio által csütörtök reggel megírt 1 milliárd eurós kínai hitelfelvételről azt közölte Varga Mihály, hogy azt a piacinál kedvezőbb feltételek mellett vette fel a kormány, azonban a kamatokra vonatkozó részleteket nem közölt. A pénzügyminiszter azt is belengette, hogy az[…]
Created on: 2024 Jul 26 | 5:34 pm
2024 Jul 26 | 5:34 pm
Valuta átváltás
Aktualitások
- 1
- 2
- 3
Soha nem volt még ennyi háztartási alkal…
Date:: 2016-04-13 21:14:57Soha nem volt még ennyi háztartási alkalmazott Minden eddiginél több, mintegy…
Két magyar a Forbes 30 év alatti európai…
Date:: 2016-01-22 08:35:45Két magyar a Forbes 30 év alatti európai sikerlistáján Az On the Spot magyar…
Online pénztárgépek…
Date:: 2015-08-18 16:23:51Az online pénztárgépeket kötelező minden évben felülvizsgálni! A NAV kiadott…
Gyermekek adókártya igénylése…
Date:: 2015-07-31 12:46:56Meg van a gyerek adókártyája? Családi adókedvezmény - Gyermekek adókártyájának i…