1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer
image2.jpg

Soha nem volt még ennyi háztartási alkalmazott

Soha nem volt még ennyi háztartási alkalmazott

Minden eddiginél több, mintegy 15 ezer háztartási alkalmazottat – bébiszittert, kertészt, takarítónőt, szakácsot – foglalkoztattak tavaly Magyarországon, írja a keddi Magyar Idők.

A napilap hozzáteszi: ez csupán a felszín, mivel az adóhatóság csak a regisztrált háztartási alkalmazottakról tud információt adni. Aki ugyanis háztartási alkalmazottat foglalkoztat, annak be kell jelentenie azt az adóhivatalnál, és havonta ezer forintos regisztrációs díjat kell fizetnie. Az utóbbi hat évben ennek az adónak az összege összességében még a 100 millió forintot sem érte el. Pedig a háztartási alkalmazottak száma nőtt, 2012-ről 2013-ra például megkétszereződött.

Egy 2013-as tanulmány szerint a háztartási munkát jórészt feketepiaci keretek közt adják-veszik nemcsak Magyarországon, de jellemzően a világon mindenütt. A NAV háztartási munkaként ismeri el például a lakástakarítást, a főzést, a házi tanítást, az otthoni gondozást és ápolást, a házvezetést, a kertgondozást. Akik ilyen tevékenységből élnek, azoknak a jövedelme adórendszeren kívüli keresetnek számít, így ez után nem kell adót fizetniük.

Forrás: http://24.hu/

Törvényi háttér: http://nav.gov.hu/data/cms278782/47._IF_Haztartasi_munkavegzes_szabalyai_2013.pdf

Gazdasági hírek

Valuta átváltás

Miről 

mire

  


Aktualitások