
Két magyar a Forbes 30 év alatti európai sikerlistáján
Két magyar a Forbes 30 év alatti európai sikerlistáján
Az On the Spot magyar dokumentfilm-sorozat rendező-producere, S. Takács András és Lám István, a Tresorit vezérigazgatója is szerepel a topnévsorban.
Az amerikai Forbes magazin minden évben listát tesz közzé a legsikeresebb 30 évnél fiatalabb tehetségekről, de most először jelentette meg a 30 alattiak európai sikerlistáját. Tíz kategóriában keresték azokat a fiatalokat, akikre ma érdemes odafigyelni Európában. A listán van többek között Adele, az Oscar-díjas és tízszeres Grammy-díjas énekesnő, Novak Djokovics teniszező, Sebastian Vettel világbajnok Forma 1-es pilóta és a Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista, Malala Juszufzai is.
A listára két magyar került fel: Lám István, az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar startup, a Tresorit vezérigazgatója a technológia kategóriában végzett a legjobb 30 között, míg S. Takács András, az On The Spot című dokumentumfilm-sorozat rendező-producere a média kategóriában.
S. Takács András feleségével, Cseke Eszterrel együtt hét éve járja a világot stáb nélkül, két kiskamerával, munkájukért Monte-Carlóban Arany Nimfát vehettek át. Chicagóban Arany- és Ezüst Plakettet, Magyarországon Prima Primissima és Pulitzer-emlékdíjat kaptak. Forgattak frontvonalakon, törzsekkel, diktátorok gyermekeivel, legutóbbi sorozatuk, a "9 hónap alatt a Föld körül" pedig a születés témakörét járja körül. Ennek legújabb részében a 93 éves Mirjamról lesz szó, aki első gyermekét egy koncentrációs táborban szülte meg a holokauszt idején. A sorozat megrázó különkiadását a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából hétfő este vetíti a Duna TV.
A dokumentumfilm-sorozatot 2011 őszén tűzte műsorra a közmédia, felismerve az alkotók progresszív műsorkészítési módját, a témák újszerűségét, illetve illeszthetőségét a közszolgálati értékekhez - közölte az MTVA.
Gazdasági hírek
-
Budapesti járatokat is érinthet a Volánbusz kétnapos sztrájkja
Budapesti járatokat is érinthet a Volánbusz kétnapos sztrájkja
Több Budapesten át közlekedő, "kék" elővárosi járatot is érinteni fog a Volánbusz nemrég meghirdetett kétnapos sztrájkja - figyelmeztetett péntek este a BKK
Created on: 2023 Dec 8 | 6:39 pm
2023 Dec 8 | 6:39 pm -
Alakul a brüsszeli terv, hogyan kerülnék meg Orbán Viktor csapdáját
Alakul a brüsszeli terv, hogyan kerülnék meg Orbán Viktor csapdáját
Az európai vezetők többsége elkötelezett Ukrajna további támogatása mellett még akkor is, ha Orbán Viktor nem szavazza meg a költségvetés módosítását – írja a Reuters. A hírügynökségnek nyilatkozó brüsszeli források szerint már azt is tudják, hogyan kerülhetnék meg a magyar[…]
Created on: 2023 Dec 8 | 6:17 pm
2023 Dec 8 | 6:17 pm -
Újrakezdheti történelmi háborúját Európa Amerikával
Újrakezdheti történelmi háborúját Európa Amerikával
Az Európai Unió mérlegeli annak lehetőségét, hogy újra nyissa a kereskedelmi világszövetségnél (WTO) indított perét az Egyesült Államok ellen. A vita még a Trump-kormányzat idején indult az acél- és alumíniumipar kapcsán, de aztán a felek kölcsönösen büntetővámot vetettek ki mintegy[…]
Created on: 2023 Dec 8 | 5:58 pm
2023 Dec 8 | 5:58 pm -
A koronavírus óta nem látott szintre emelkedett a becsődölt amerikai cégek száma
A koronavírus óta nem látott szintre emelkedett a becsődölt amerikai cégek száma
Rekordmagasra emelkedhet idén az amerikai cégek csődbejelentéseinek száma, mivel a vállalatok a magas kamatlábakkal és a makacs inflációval küszködnek.
Created on: 2023 Dec 8 | 5:42 pm
2023 Dec 8 | 5:42 pm -
Megszólalt Orbán Viktor a bolgár földgázadóról: ez magyarellenes lépés, vissza kell vonni
Megszólalt Orbán Viktor a bolgár földgázadóról: ez magyarellenes lépés, vissza kell vonni
A jövő megértése érdekében fontos, hogy a szerbek nem lehetnek sikeresek a magyarok nélkül, a magyarok pedig nem lehetnek sikeresek a szerbek nélkül, úgyhogy egyértelmű, hogy mi motiválja az együttműködést - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Tanjug szerbiai hírügynökségnek adott,[…]
Created on: 2023 Dec 8 | 5:28 pm
2023 Dec 8 | 5:28 pm -
Tovább halmozza fel az olajkészleteket Amerika
Tovább halmozza fel az olajkészleteket Amerika
Legalább jövő májusig rendszeres havi tendereket tartana az Egyesült Államok, hogy növelje stratégiai olajkészleteit – írja a Bloomberg. Erre azért van szükség, mert a készletek majdnem negyven éves mélyponton vannak.
Created on: 2023 Dec 8 | 5:20 pm
2023 Dec 8 | 5:20 pm -
Több ezer magyar kaphat ingyen új, vegyes tüzelésű kályhát
Több ezer magyar kaphat ingyen új, vegyes tüzelésű kályhát
A Felzárkózó települések programban több mint százötven kistelepülés lakói kapnak új, vegyes tüzelésű kályhát.
Created on: 2023 Dec 8 | 5:17 pm
2023 Dec 8 | 5:17 pm
Valuta átváltás
Aktualitások
- 1
- 2
- 3
Soha nem volt még ennyi háztartási alkal…
Date:: 2016-04-13 21:14:57Soha nem volt még ennyi háztartási alkalmazott Minden eddiginél több, mintegy…
Két magyar a Forbes 30 év alatti európai…
Date:: 2016-01-22 08:35:45Két magyar a Forbes 30 év alatti európai sikerlistáján Az On the Spot magyar…
Online pénztárgépek…
Date:: 2015-08-18 16:23:51Az online pénztárgépeket kötelező minden évben felülvizsgálni! A NAV kiadott…
Gyermekek adókártya igénylése…
Date:: 2015-07-31 12:46:56Meg van a gyerek adókártyája? Családi adókedvezmény - Gyermekek adókártyájának i…